Az MTA új doktorai között az ELTE NYTK munkatársai, Kádár Zoltán Dániel és Rebrus Péter

Március 5-én a Magyar Tudományos Akadémia székházának Dísztermében köszöntötték azokat a kutatókat, akik sikeresen megszerezték az MTA doktora címet. A rangos elismerést azok a tudósok vehetik át, akik kiemelkedő tudományos eredményeiket egy átfogó doktori műben foglalják össze, majd annak fontos részét nyilvános védés keretében megvédik. Az elismerésben részesülők között van két munkatársunk, Kádár Zoltán kutatóprofesszor, kutatócsoport-vezető és Rebrus Péter tudományos főmunkatárs is.
Kádár Zoltán Dániel akadémiai doktori értekezése egy interakciós rítuselmélet és módszertan kidolgozását, a rituális nyelvhasználat empirikus és replikálható módon való modellezését adja. A doktori mű – erősen építve a szerző korábbi kutatási eredményeire – az interakciós rítust olyan konvenciókon alapuló közösségorientált nyelvhasználatként értelmezi, amelynek lényegi funkciója a társadalmi csoportok önerősítése. Az értekezés olyan keretet alakít ki, amelyben – eddigi pragmatikai ismereteinket jelentősen gazdagítva – lehetővé válik az interakciós rítusok adattípusonként történő kategorizálása és egyes nyelvkultúrákban való érvényesülésének részletes leírása. Ezzel az értekezés a pragmatikában egy évtizedek óta a kutatások fókuszában álló kérdéskört helyez új dimenzióba, nevezetesen a nyelvi rítusok és az udvariasság viszonyát értelmezi újra. Meggyőzően mutatja be, hogy az interakciós rítuselmélet miért kínál adekvát keretet a nyelvi agresszió, valamint a pragmatikai protokollok vizsgálatához. Az alulról felfelé építkező, korpuszalapú szemléletet követve módszertant is kidolgoz a kifejezések, a beszédaktusok, a diskurzusok és a rituális nyelvhasználat komplex kapcsolatának vizsgálatára. A kutatás adatai túlnyomórészt kínai, valamint angol nyelvűek. A kapcsolódó esettanulmányok eltérő nagyságú korpuszokra épülnek, melyeknek tartalma, jellege változatos, tükrözve a szerző azon célkitűzését, hogy igazolja, az általa kidolgozott leírási keret más és más típusú, akár történeti nyelvi anyag elemzésére is alkalmas.
Rebrus Péter akadémiai doktori értekezésének célja a magyar nyelvben megfigyelhető olyan fonológiai mintázatok részletes elemzése, amelyek a CV-struktúrát (azaz a prozodikus szerkezetet) érintik, és amelyek egyszersmind a paradigmatikus viszonyokból következnek (azaz a hagyományosan toldalékolásnak nevezett műveletekhez kötődnek). A dolgozat központi fogalma a gradualitás, de a toldalékolt alakok elemzései kiterjednek az olyan fontos jelenségekre is, mint a variabilitás (ingadozás, váltakozás) és a defektivitás (hiány). Egymásra épülő, alapos és kifinomult elemzéseiben a szerző azok mellett a holisztikus szemléletű, paradigmaalapú, analógiára támaszkodó (top-down), szabályok helyett mintázatokkal operáló leírások mellett kötelezi el magát, amelyek az utóbbi évtizedekben váltak egyre inkább meghatározóvá a morfológiában és a morfofonológiában. A szerző meggyőzően mutat rá arra, hogy a vizsgált mintázatok – azon túl, hogy összetettek, és hogy különböző általánosítási szinten ragadhatók meg – graduálisak: a tövek és a toldalékok megfelelő sorrendezésével graduálissá tehetők, valamint hogy a gradualitás instabil helyzete a teljes szóalakok közötti hasonlósági és gyakorisági viszonyok alapján határozható meg. Az értekezés fontos belátása az is, hogy a váltakozás az analógiás vonzás, mégpedig több, egymásnak ellentmondó, de hasonló erősségű vonzás eredményeként értelmezhető, továbbá hogy a defektivitás jól magyarázható a paradigma hiányos lefedésével.
Ezúton is gratulálunk az új akadémiai doktoroknak!