Forrás: 

Elhunyt Csúcs Sándor

Csúcs Sándor, kutatóközpontunk elődjének, az MTA Nyelvtudományi Intézetének nyugalmazott főmunkatársa 2026. április 27-én életének 83. évében elhunyt. Csúcs Sándor 1943. április 7-én született Szegeden, az ELTÉ-n szerezte meg magyar–orosz–finnugor szakos diplomáját. A Turkui Egyetemen magyar lektorként működött, majd 1976-tól nyugdíjazásáig az Intézet Finnugor Osztályának tudományos munkatársa, később osztályvezetője volt. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az ő közreműködésével jött létre a Finnugor Tanszék, ahol nyugdíjba vonulásáig professzorként tanított, s egy ideig Helsinkiben a Magyar Kulturális és Tudományos Központ igazgatói tisztségét is betöltötte. Alapítója volt a Reguly Társaságnak, s kezdeményezője, szerkesztője a Társaság értesítőjének, a Finnugor Világnak. Az ő elgondolása nyomán indult el csaknem négy évtizede az uralisták évenkénti szakmai találkozója, a Finnugor Szeminárium. Kutatási területe a finnugor összehasonlító nyelvészet, az etimológiai vizsgálatok és a tudománytörténet volt, de a finnugrisztika mindenek előtt a permisztika, s főként az udmurt nyelv nemzetközileg is széles körben, méltán elismert szaktekintélyeként tartja számon.

Emlékét tisztelettel megőrizzük.